Megújulásunk támogatója:  
Közkincs-kereső-archívum
Megmentik az almádi monostor maradványait, Aquincum: itt a Római Fesztivál, sírkőmentés a Balaton-felvidéken (2020.09.02)
Egy bencés apátság második élete. A középkori almádi monostor maradványainak egy részét az elmúlt fél évtizedben tárták fel, most pedig a helyiek pályázaton nyertek forrást a romok konzerválására és a munka folytatására a Nemzeti Kulturális Alaptól. Monostorapáti határában járunk a műsor első felében. Riport a megszólalás sorrendjében Hangodi László történésszel, Illés Sándorral, Monostorapáti plébánosával, Gulyás Erzsébet koordinátorral, Takács Péterrel, a település polgármesterével, Egyed Péterrel, az egyházközség világi elnökével és Buzás Gergely ásatásvezető régésszel.
Ezután az Aquincumi Múzeumba indulunk, ahol szeptemberben két nagy rendezvényre is várják az érdeklődőket. Hallhatnak arról is, hogy mennyi munka van egy jól sikerült hagyományőrző programban. Beszélgetés Láng Orsolya régésszel, az intézmény igazgatójával.
Végül Kékkúton járunk, ahol ha csak rövid időre is, de újra találkozott egy legalább ezerhétszáz éves, évszázadokkal ezelőtt eltört római sírkő két fele. Törő Balázzsal, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum néprajzos segédmuzeológusával, a sírkőmentő program koordinátorával beszélgettem a helyszínen.

hangos térkép

Hangarchívumunk támogatói:

Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés:

Mohácsi tömegsír: az első eredmények, 55 éves az ICOMOS, Sibrik-dombi feltárás: folytatás jövőre (2020.09.16)

Török temető a Margit körútnál, Zalavár: készülni kell a bemutatásra, Pécs: torony került elő a püspökvárban (2020.09.09)

Évezredek nyomai a Bécsi útnál, a Hódoltság korát idézik meg Visegrádon, kutatás a Nagy fürdőben (2020.08.26)

Kaposvár: újabb szakasz a palánkból, aranykincs Debrecenben, hagyományőrzők Visegrádon (2020.08.12)

Feltárás a Sibrik-dombon, Visegrádon Mátyás király várai, avar temetőt kutatnak Csákberényben (2020.08.05)

Római erőd és középkori falu a Dagálynál, feltalálók Aquincumban, Óbudai Kult.Éj (2020.07.29)

Zalavár: előkelő sírja a 9. századból, a csárdák világa, a Hortobágy varázsa (2020.07.22)

Eger: feltárták a farkasvermet, fémkeresővel kutattak Aquincumban, törökfürdő Törökkoppányban (2020.07.15)

Avar lovassírok Csepelen, ICOMOS: műemlékes közügyek, kinyitott a füleki vár (2020.07.01)

Aquincum: megnyitja a múzeumot az új kerítés, séták Losoncon, máig hat Trianon (2020.06.24)

Világháborús lövészárkok a lelőhelyen, megmutatják Tapolca múltját, pestisjárvány Visegrádon (2020.06.17)

Honfoglaló lelet Visegrádon, BTM: kutatás a Duna mellett, Türje: feltárták a kolostort (2020.06.10)

Így nyitott ki Aquincum, mohácsi csata: halad a kutatás, Vaja: könyv jelent meg a várkastélyról (2020.05.27)

Kinyitott a visegrádi palota, kútház-rekonstrukció Zrínyiújvárban, római villagazdaság Budaörsön (2020.05.20)

BTM: feltárult a limesút egy szakasza, az alig ismert Zelemér, idén is kinyit a Máré-vár (2020.05.06)

Vasúttörténeti gyűjtemény az egykori állomáson, ICOMOS: újragondolt műemlékvédelem (2020.04.29)

Budavári palota: érintetlen középkor az udvar alatt, múzeumok, műemlékek a járvány után (2020.04.22)

Méra: gótikus glória a vakolat alatt, kutatják a szigetvári várat, leletek a Bécsi úti temetőből (2020.04.08)

Így újul meg a borsi várkastély, visszahelyezték az aquincumi vízvezeték kidöntött részét (2020.03.25)

Átírhatják a jáki templom történetét, BTM: négyezer-ötszáz éves kerámiacsizma került elő (2020.03.11)

Türje: előkerült az alapító sírja, megtalálták Eger elveszett székesegyházát (2020.03.04)

Szécsényben a sekrestyét kutatják, rejtélyes erődök, megtalált Bagota (2020.02.26)

Fertőszéplak: látogatóközpont a kastélyban, útra kel az avar lovas, NKA: támogatott régészet (2020.02.19)

BTM: római temető a város határában, így újul majd meg az egri vár (2020.02.05)

BTM: a régészet évei, ezért jó a Gótikus Út, a száznegyvennégy vár megyéje (2020.01.22)

Savaria: megmentésre vár a romkert, NKA: a pótolhatatlan támogató (2020.01.15)