Megújulásunk támogatója:  
Közkincs-kereső-archívum
BTM: középpontban a középkor, Budaörs: fotómontázs a reptéren, könyv jelent meg Kánáról (2018.10.24)
Középpontban a középkor – megnyílt a BTM Vármúzeuma tavalyi ásatási eredményeket bemutató tárlata. Freskótöredékek a Margit-szigeten, kikötő maradványai a Molnár utcában. Itt járunk a műsor első perceiben, a kiállításon Papp Adrienn régész, a tárlat kurátora kalauzol.
Ezután a FUGÁ-ba indulunk, ahol a budaörsi reptérről nyílt kiállítás. Pusztulóban lévő fogadóépülete és a benne található fotómontázs a magyar közlekedéstörténet páratlan emléke. Beszélgetés Plank Ibolya fotótörténésszel és Csengel Péter műemléki kutatóval, a tárlat kurátoraival, valamint Varga Mariannal, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ megbízott igazgatójával, illetve Ritoók Pállal, az intézmény főmuzeológusával.
Végül egy könyvről beszélgetünk, amely a 11. kerület egyik legjelentősebb feltárását, az Árpád-kori Kána település kutatását és annak eredményeit mutatja be a nagyközönségnek. Interjú Terei Györggyel, a BTM ásatásvezető régészével, a kötet szerkesztőjével.

hangos térkép

Hangarchívumunk támogatói:

Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: