Megújulásunk támogatója:  
Közkincs-kereső-archívum
BTM: Középpontban a középkor, így újult meg a Kiskun Múzeum, Dömös: római őrtornyot kutattak (2020.12.16)
Középpontban a középkor. Ötödik alkalommal nyílik ezzel a címmel kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában. Azaz nyílik is meg nem is, hiszen egyelőre a járványhelyzet miatt csak virtuálisan tekinthetik meg az érdeklődők. A tárlatban járunk a műsor első perceiben, a kalauzunk Terei György kurátor, a Középkori Főosztály vezetője.
Ezután Kiskunfélegyházára, a Kiskun Múzeumba indulunk. Az elmúlt időben fokozatosan, több lépcsőben újult meg az intézmény. Megtudjuk, mit láthatunk majd náluk a járvány után. Riport Mészáros Márta néprajzkutatóval, a múzeum igazgatójával.
Végül a Dunakanyar felé vesszük az irányt. Dömösön egy római őrtorony részletét tárták fel a szakemberek. Beszélgetés Merczi Mónikával, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Balassa Bálint Múzeumának régész-antropológusával.

hangos térkép

Hangarchívumunk támogatói:

Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés: