Megújulásunk támogatója:  

Szent Ágoston római katolikus plébániatemplom







Ország:
Ukrajna
Szélesség (lat):
N 48° 44,081'
Hosszúság (lon):
E 22° 28,079'
Védettség van?
nem tudom
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 4
Magyar történelmi jelentőség: 4
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
A fő utca északi oldalán, az úttól kissé távolabb
Egyéb adat:
Rövid leírás:
A középkorban a nevickei, illetve ungvári uradalomhoz tartozott a település. Az 1514-es Dózsa-féle felkelésben egy osztag perecsenyi csoport is harcolt egy Valkaj nevű parasztvezér vezetésével.

Az itt létesített vegyigyár és az államvasutak talpfa-telítő telepének fejlődése nyomán a település lakosságának száma a 19-20. század fordulóján jelentős növekedésnek indult. A helységben olasz mesteremberek is letelepedtek, akik a vasútnál alagút- és hídépítők voltak. Amikor a római katolikus hívek száma elérte a hatszázat, szorgalmazták egy templom felépítését, melynek felszentelésére 1906-ban került sor.

Orgonájának háza a 19. sz. közepén készült, belső része 1920 és 1939 között. Az anyakönyvezés kezdete: 1926. A liturgia nyelve: szlovák, ukrán.

A leírás forrása: Kárpátalja. Római katolikus templomok. Szerk.: Pápai Zsuzsanna, Munkács, 2003. Fotó: SergeyUA/Google Earth és hungaricana.hu
Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2018-05-21 13:58:06
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.