Megújulásunk támogatója:  

Tanítóképző


(A képek forrása: visitsombor.org)

Ország:
Szerbia
Szélesség (lat):
N 45° 46,479'
Hosszúság (lon):
E 19° 6,837'
Védettség van?
nem tudom
Típus:
Középület
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 1
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 5
Magyar történelmi jelentőség: 1
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Venac Radomira Putnika 30
Egyéb adat:
Rövid leírás:
Zomborban 1777-ben Avram Mrazović (magyarosítva: Mrazovics Ábrahám) alapított ún. „normaiskolát”, amely a tanítók képzésének céljából jött létre, ahol a Mária Terézia által hozott rendeletek alapján az alapszintű népiskolákban alkalmazott Felbiger-módszert elsajátíthatták. A Magyar Királyságban ez volt a szerb nemzetiségű és szerb ortodox népiskolai tanítók első államilag elismert képzőintézete. A képzés 1778-ban kezdődött meg. 1812-ben áthelyezték Szentendrére, ahol Tanítóképzővé alakították át, majd 1816-ban visszahelyezték Zomborba, mint az első Szerb Tanítóképzőt. 1973-ban Pedagógiai Akadémiává nőtte ki magát, majd 1993-ban Tanítóképző Egyetem lett.

A Tanítóképző (Preparandija) épülete Georgije Branković zombori pap, görögkeleti szerb pátriárka megbízásából épült a Nagytemplom portáján 1895-ben, amint a főhomlokzat márványtáblája is tanúskodik róla. 1948-ig használták a Tanítóképző férfitagozatainak oktatására. Jelenleg az iskola múzeuma, könyvtára és a dékáni hivatal található benne.
A neoreneszánsz stílusban emelt, egyszintes saroképület saroktoronnyal, kupolával rendelkezik. A földszint rusztikázott, az ablakai egyenes záródásúak, kissé süllyesztett zárókövesek. Az emelet oldalsó szárnyainak ablakai szintén egyenes záródásúak, felül három zárókővel rendelkeznek tümpanonosak, alul balusztrádkorlátosak. Az övpárkány többszörösen profilált, a főpárkány kifejezett. A köríves sarokrész felső szintjének ablakait főzárókő és ívelt, ornamentikás szemöldökpárkány zárja. Az ablakok között pilaszterek láthatóak. Az attika a kupolánál balusztrádsoros.

Forrás:
visitsombor.org
zaprokul.org.rs
hu.wikipedia.org
Adatlapot készítette:
herakhleia
Adatfelvétel ideje:
2014-04-19 19:43:36
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.