Megújulásunk támogatója:  

Volt jezsuita kolostor és gimnázium









Ország:
Csehország
Szélesség (lat):
N 49° 8,618'
Hosszúság (lon):
E 15° 0,039'
Védettség van?
igen
Védettség száma:
Típus:
Templom és kolostor, rendház
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 4
Magyar történelmi jelentőség: 5
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Kostelní utca 20
Egyéb adat:
Rövid leírás:
Hradec (igazából nincs a magyar nyelvben rögzült, állandó településneve) Dél-Csehország egyik jellegzetes, cseh és német gyökerű, komoly múlttal rendelkező, így műemlékekben is különösen gazdag városa. Központja a Nežárka folyó és a 49 hektáros Vajgar halastó között emelkedő várhegy fantasztikus épületegyüttese. Ettől északi irányban épült ki a középkorban fallal is körülvett polgárváros. A Csehországban legmagasabb védelmi fokozatnak számító "műemléki rezervátum" címet elnyert belváros bővelkedik a gótikus, reneszánsz és barokk emlékekben.

A fő tértől nyugatra, kis, önálló teresedésen álló, Mária Mennybemenetelének szentelt, hatalmas plébániatemplom nyugati szomszédságában áll a város híres jezsuita kolostora. A középkori Cseh Királyságban időben negyedikként létrejött jezsuita kolostort 1594-ben alapították azzal a céllal, hogy a század során a katolikus hitet elhagyó vidéken segítse az ellenreformációt. A szerzeteseket a város akkori birtokosa, Hradeci II. Ádám és felesége, Monforti Katarina (a két név cseh nyelven: Adam II. z Hradce és Kateřina Hradecká z Montfortu) hívta a városba, kolostort alapítva számukra. A kolostorból, egy középkori eredetű kápolnából és - a szomszédos Balbínovo téren található - szemináriumból álló, ma is látható épületegyüttes végül a 16-17. század fordulóján alakult ki a plébániatemplom mellett. A 17. században fejeződtek be a kolostor belső díszítőfestésének munkálatai is, amelyek máig megcsodálhatóak, első sorban a refektórium és az auditórium helyiségében.

A kolostor, amely a környék lakosságának hitéleti igényeit is szolgálta, mintegy 180 éven keresztül volt jezsuita kézben.

Falai között már 1595-től működött egy jezsuita gimnázium is, melynek köszönhetően az intézmény a környék oktatási központjává vált. Öt osztályban összesen több száz nemesi, vagy közrendű származású diák kaphatott itt igen magas színvonalú oktatást. Ennek megfelelően a diákság nem csak a környékről, hanem Csehország távolabbi területeiről, de még az osztrák tartományokból is érkezett ide. Köztük volt pl. az otradovici származású későbbi cseh költő és zeneszerző, Adam Vaclav Michna (1600-1676). Itt tanított a 17. század közepén Bohuslav Balbín, híres cseh történész.

A kolostor és az iskola kiemelkedő magyar jelentőségét az adja, hogy 1688 és 1690 között a gimnázium tanulója és a kolostor lakója volt II. Rákóczi Ferenc, a későbbi fejedelem. Mint ismert, a gyermek Rákóczi anyja, Zrínyi Ilona oldalán végigélte Munkács várának három éves császári ostromát. A vár eleste után a gyermek gyámjául kijelölt Kollonics Lipót bíboros, esztergomi érsek elszakította őt anyjától. Hazájától, a világtól távol, de legfőképp a magyarországi rendektől és politikától elszigetelve, szigorú jezsuita nevelést és egyházi pályát szánt az ifjúnak, aki egyben a legnagyobb magyarországi földbirtok örököse is volt. Amint a történelem ezt később megmutatta, az érsek e törekvése nem járt teljes sikerrel. Rákóczi ugyan egész élete során mélyen hívő katolikussá vált, de a magyar nemzeti törekvésektől, az erre predesztináló családi gyökerektől nem sikerült eltávolítani a hradeci jezsuita gimnázium kétség kívül leghíresebb diákját.

1773-ban a jezsuita rendet is feloszlatták, kolostorait megszüntették, épületeit egyéb célokra használták fel. A hradeci kolostor sem kerülhette el sorsát: a hadsereg vette birtokba. E helyzet a jezsuita rend helyreállítását követően sem változott, így egészen 1995-ig katonai célokat szolgált a hatalmas épületegyüttes. Ekkor viszont Jindřichův Hradec városának tulajdona lett. Teljes körű felújítása 2002-ben indulhatott meg. Ma a csaknem teljesen felújított, impozáns kolostorban egy különlegesen érdekes kulturális intézmény, a Fényképészeti és Modern Képalkotások Múzeuma (Muzeum fotografie a moderních obrazových médií) működik.

Rákóczi ittlétéről 2017-től új, két nyelvű emléktábla tájékoztat a kolostor bejárati kapuja melletti falon. Ugyanekkor Jindřichův Hradec testvérvárosi kapcsolatra lépett a Rákóczi-kultuszt leginkább felvállaló, magyarországi várossal, Sárospatakkal. Létrejött egy összefogás is egy nemzetközi Rákóczi Kulturális Útvonal létrehozására azon magyar, szlovák, lengyel, cseh, francia és török területen lévő települések vezetői között, amelyek fontos szerepet játszottak II. Rákóczi Ferenc életében.

A fejedelem életrajzírója, Márki Sándor így ír Rákóczi hradeci éveiről:
"Rákóczit 1688 április 3-ikán írták be a jezsuiták neuhausi gimnáziumába, hol egyelőre a három alsó nyelvtani osztály anyagát ismételtették vele. A ma is fennálló intézetbe előkelő, jómódú családok gyermekei jártak; de mégis időbe kerűlt, míg megszokta, hogy másokkal egy sorban, egy padban üljön, a közös étkezőteremben rozskenyeret, sovány ételeket egyék, fanyar bort igyék s hálószobáját olyanokkal ossza meg, a kik előtt titkolni szeretné bánatát, könnyeit. Elhagyatottnak, hazátlannak érezte magát; társai játékaiban nem vett részt, mosolyogni alig látták. Badinyi elmenetele után három napig minduntalan sírt és imádkozott. Tanárai, hogy szórakozzék, 5-ikén a Kollonics és Wolkra-fiúkkal együtt fölvezették gr. Slawata Joachim neuhausi várába, hogy megmagyarázzák annak ritkaságait. A fiú szórakozottan hallgatta fölvilágosításaikat, mikor az egyik teremben egyszerre csak a falon függő térképhez rohant, gyorsan fölkereste rajta Munkács nevét s újra könnyekben tört ki. «Nem lehet oly gyorsan felejteni … » válaszolt a jezsuitáknak, kik felindúlása okát kérdezték. «Ez a kis hős igazán méltó a részvétre és szeretetre», tette hozzá egyik tanára a jelenet leírásában. Ha Voltaire írja azt le, a kitől XII. Károlyról hasonló tudósítást olvasunk! A kisúrnak önérzetét is hamar észrevették. Mikor a gyermek már az első napokban megunta, hogy minduntalan csak méltóságos, vagy gróf úrnak szólítsák, megkérdezte, miért teszik ezt? «Hiszen én fejedelem vagyok: engemet grófok szolgáltak!» A jelenet leírója megjegyezte, hogy minden a fejedelemre emlékeztet benne, de kevélység nélkül. Rákóczi ezt a bűnt sohasem ösmerte. A kevélység – a mint már híres ember korában írta – nem abból áll, hogy az ember azt kívánja és követelje, a mi megilleti, hanem a mikor azon felül akarja magát becsűltetni. Már ebben a korban mutatta egész megjelenése, hogy nem a hiúság, hanem az önérzet vezette. Említett tanárának jellemzése szerint egész valóságában nincs középszerűség: beszéde, magatartása, járása mind méltóságos. Csak akkor mult tizenkétesztendős; de oly nagy és fejlett volt, hogy 3-4 esztendővel idősebbnek látszott. Szép piros arcza, ragyogó nagy szeme, szép metszésű szája, vállára omló dús gesztenyeszínű haja, daliás termete azokat is megnyerte, a kik csak látták; a kik szóltak vele, jellemének nyiltsága, okos beszéde, tanultsága lepte meg. A róla írt első (sajnos, egyúttal utolsó) jelentés április 12-ikén teljes rokonszenvvel szól a fejedelmi gyermekről. Megjegyzi, hogy most már jókedvű. Ha ablakából látja, hogy tanárai a kertben sétálnak, odafut hozzájuk: «mintha mindig náluk növekedett volna». Megigérte, hogy németesen fogja viselni haját s hogy – bár eleinte szívesebben gondolt a cseh nyelvre – németül is megtanúl.
Talán egész életében csak ez utóbbi igéretének beváltásával nem sietett; igaz, hogy nem is kinálkozott reá sok alkalma. Az intézetben deákul társalogtak, Neuhaus pedig tősgyökeres cseh város volt, mely ősi nyelvét mindamellett is megőrízte, hogy három oldalon német városok környezték. Csehországban öt esztendőt töltött, még sem fogott rajta a német szó és csak később sajátította el; a mi annál jellemzőbb, mert latinul, francziául, olaszul, lengyelül, sőt valamennyire csehül és tótul is elég hamar megtanúlt. 1688 májusától fogva beletörődött helyzetébe. Csakhamar olyan szorgalmas, jó tanuló lett, hogy már június elején fölvették a gimnázium negyedik, vagyis legfőbb nyelvtani osztályába, a szintaxisták közé. Ez nemcsak az ő tehetségét, hanem magyar tanítóinak alapos munkáját is dícséri. Szorgalma, gyors felfogása, a szentgyakorlatokon való buzgó részvétele, alkalmazkodó képessége, udvariassága következtében csakhamar megszerették tanárai, a kiknek társaságát szívesebben kereste, mint tanulótársainak, saját lakótársainak barátságát. Legjobban szerette maga az igazgató, a köszvényes öreg Zimmermann, a kivel gyakran sakkozott. A Kollonics- és Wolkra-fiúkkal ellátogatott a neuhausi várba is, hol gróf Slawata Joachim tartományi marsall és felesége mindenkor szívesen látták a fiatalokat s még az intézetbe is küldöztek nekik jóféle ételeket és borokat. De a gróf különösen Rákóczit szerette meg, a ki majdnem mindennapos lett nála. Kilovagolt, kikocsizott, sétált, vadászott is vele a Nežárka kies völgyében. (...) A természettudományokat, csillagászatot, mennyiség- és méréstant ezekben az időkben jobban szerette, mint pl. a történelmet, a melyben az ő hazája multja úgy sem jelenhetett volna meg hamisítatlanul. Tanárai, a kik papnak szerették volna nevelni, korlátolni akarták reális irányát s kegyes olvasmányokkal halmozták el; de a ki utóbb imádságos és vallásbölcsészeti könyveket írt, most megunta az elmélkedéseket. Pedig elnöke volt a Szűz-Máriáról nevezett társaságnak, hol magyarázat nélkül olvasott föl értekezéseket Kempis Tamásnak Krisztus követéséről szóló könyvéből. Hivatalos kötelességét, mint elnök, pontosan teljesítette, de Isten igéjének olvasása – saját vallomása szerint – nem táplálta a lelkét. Értette a betűt, de nem ismerte a szellemet. A természet kutatásában az imádságos könyvek olvasásán kívül különösen klasszikus tanulmányai gátolták, a melyekben 1689 óta egy jelentéktelen paptanár vezette. (...) Gimnáziumi életének évei éppen nem tüntek el nyomtalanul; Rákóczi utóbb mint költő némi figyelmet s mint szónok és levélíró teljes elösmerést követelhet magának. Csakhogy ezen a téren a magyar nyelvben tünt ki, holott a magyar nyelvet mint gimnazista csak anyjához és nénjéhez írt leveleiben gyakorolhatta s ennek következtében napról-napra hibásabban használta. (...) Neuhausi gimnáziumi élete befejezésekor 1690 június első napjaiban a vizsgálaton különösen ékesszólásával, szép latin dikcziójával tünt ki. " Egy visszaemlékezés szerint "Rákóczit «mindenki szerette, mindenütt szívesen fogadták s nem szomorították meg sohasem, mert másokat ő sem bántott»."

A leírás adatainak és képeinek forrása: http://www.mfmom.cz/
Az idézet forrása: Dr. Márki Sándor: II. Rákóczi Ferencz, 1676-1735.
Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2018-05-15 07:43:40
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.