Terézia-alagút

Forrás: Marek Valko / Panoramio
Forrás: Marek Valko / Panoramio
Forrás: Marek Valko / Panoramio
Forrás: Marek Valko / Panoramio
Forrás: lorenzlubos / Panoramio
Forrás: lorenzlubos / Panoramio
Forrás: lorenzlubos / Panoramio
Forrás: lorenzlubos / Panoramio
Forrás: Pavol Gombos / Panoramio
Forrás: Pavol Gombos / Panoramio
Forrás: Pavol Gombos / Panoramio
Forrás: Pavol Gombos / Panoramio
Forrás: lorenzlubos / Panoramio
Forrás: lorenzlubos / Panoramio
Ország: Szlovákia
Szélesség (lat): N 48° 44,313'
Hosszúság (lon): E 20° 42,416'
Védettség van? nem
Védettség száma:
Típus: Ipari objektum
Jelentőség: Egyetemes jelentőség: 3
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 3
Magyar történelmi jelentőség: 3
A település mai neve: Smolník
A település magyar neve: Szomolnok
A település német neve: Schmölnitz
A település latin neve:
Cím: A várostól északnyugatra lévő vögyben
Egyéb adat: A koordináták az alagút déli, Szomolnok felőli kijáratára mutatnak!
Rövid leírás: Szomolnok egyike Felső-Magyarország ősi bányász településeinek. A Szepes-Gömöri Érchegység szűk völgyébe szorult helyszínt valószínűleg a 13. században telepítették be német nyelvű bányászokkal. Ők aztán rövid időn belül felvirágoztatták az ércbányászatot és a feldolgozást. Kezdetben aranyat, ezüstöt, illetve réz- és vasércet termeltek itt. A 14. századra bányavárosi szabadságokat nyertek el és kamarai székhellyé emelkedtek. A késő középkorra - különféle magán földesurak birtokaként - folyamatos volt itt a bányászkodás és a feldolgozóipar, melynek súlypontja fokozatosan a rézre és a vasiparra helyeződött át. A 18. században kincstári (kamarai) tulajdonba kerülve működött tovább az ipar. Bányái és hutái egészen a 19. századig termeltek.

1768-ban a völgynek a város fölötti, délnyugati részén egy víztározó épült, összegyűjtve a környék valamennyi patakjának vizét. (A tározó ma is megvan, a Szomolnokról délnyugatra tartó országút mellett, pár kilométerre található, szlovák neve: Úhorná nádrž.) E magasan fekvő víztömeg energiáját arra használták fel, hogy azzal a környék bányáinak energiaszükségletét fedezzék. Vízi energiával "hajtották" pl. azokat a szivattyúkat, amelyek a sekély érclelőhelyek kimerülése után kényszerűségből egyre mélyebbre hatoló aknák víztelenítését végezték. Ez a a dolog éppenséggel működött is Szomolnokon, de a víztározó okozott egy nem várt problémát: kiszáradtak a városba folyó patakmedrek. Pedig e patakok vízenergiájára nagyon is szükség volt: vízkerekeket hajtottak meg, amelyek érctörő hámorokat és fűrészmalmokat működtettek. Muszáj volt tenni valamit. Ekkor született az ötlet, hogy a várostól északra emelkedő hegy túlsó (északi) oldalán eredő Bisztra-patakot (melynek neve a helyi németek speciális, mánta nyelvjárásában Schellenseif volt) a hegy átfúrásával kialakított csatornán át kell vezetni a város oldalára és ennek vizével kell megtáplálni a patakmedret.

A terveket egy Nikolassy E. nevű mérnök készítette. Az alagútfúrást annak két tervezett végén, egyszerre, azonos napon kezdték meg, természetesen kézi munkával, csákánnyal, vésővel. (Ezek nyomai az alagút falán máig sok helyen látszanak.) A 18. században hatalmas mérnöki teljesítménynek számított, hogy a két irányból hajtott alagutak középen találkoztak. Igaz, a találkozás nem volt teljesen tökéletes: az alagút belvilága középen általában 1,9 m magas, a találkozási pontnál viszont eléri a 6 métert is... A két irányból induló bányászok ugyanis hajszál pontosan egymás felé haladtak, de eltérő magasságban! A találkozási ponthoz közeledve - a hagyomány szerint - már hallották a másik csapat csákányainak döngését, csak épp nem maguk előtt, hanem fölött ill. alatt! Végül mindkét csapat elkezdett a hang irányában bontani, amíg el nem érték egymást. Az alagút egész talpazatának végig olyan lejtést adtak, hogy abban a víz majd gravitációs úton átfolyhasson.

Az alagút, amelyet végig sziklában kellett kivésni, végül 26 év alatt, 1794-re készült el, 1986 méter hosszúságú lett és déli kijárata 15 méterrel van alacsonyabban, mint északi bejárata. Névadója Mária Terézia császár- és királynő lett, aki - legalábbis a fúrás kezdetekor - az ország uralkodója volt, de halála után még évtizedekig táplálták kultuszát az egész birodalomban.

Az alagút olyannyira hasznosnak bizonyult, hogy régen még a Szomolnok és a hegy északi oldalán lévő települések, pl. Svedlér között járó gyalogosok is gyakran használták, elkerülendő a fölösleges hegymászást vagy kerülőt.

Ma az alagút mindkét végét acél ajzók zárják el. A patak vizét zárt csőrendszer továbbítja az alagútban, így ér át a víz Szomolnokra. A bő 200 éves alagutat, ahol szükséges volt, acél támrendszerrel erősítették meg, szakaszosan ki is deszkázták. A padló fölött, végig lábakon álló járdát építettek be, így ma száraz lábban is átkelhet rajta, akinek sikerül bejutnia ebbe a kivételes műszaki alkotásba. Ilyen szerencsések ma nem könnyen lehetünk, hiszen tudtunkkal az alagút ma hivatalosan nem látogatható. Déli kijáratához, ill. az itt létesült kis tavacskához jelzett turista ösvény vezet, de normál esetben - a szép természeti környezeten túl - csak a vasajtót szemlélhetjük itt meg. Még a település örökségi értékeit amúgy szépen bemutató városi honlap is maximum azt ajánlja a bejutni vágyóknak: keressék meg őket, hátha esetileg tudnak segíteni.

Nem zavarja viszont a vasajtó az alagút rendszeres téli látogatóit: a denevéreket. Az ajtószárnyakon gondosan kialakított, e védett emlősök ki-be repülését lehetővé tevő kis lyukaknak hála, a Terézia alagút számos ritka és védett denevér faj biztonságos téli álmához nyújt remek, embertől és ragadozótól mentes, zavartalan helyszínt.

A leíráshoz felhasználtuk a praveorechove.com alagútról szóló cikkét.
Adatlapot készítette: szépmíves
Adatfelvétel ideje: 2017-03-05 17:35:39
 
 

Közeli objektumok (légvonalban)

Határeset

 

Összetett keresés