Megújulásunk támogatója:  

Szent József plébániatemplom


Ország:
Ausztria
Szélesség (lat):
N 47° 52,361'
Hosszúság (lon):
E 16° 58,512'
Védettség van?
igen
Védettség száma:
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 3
Magyar történelmi jelentőség: 3
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Kirchenplatz (a kastély kerítéséhez kapcsolódva, annak keleti oldalbejárata mellett)
Egyéb adat:
A települést először 1466-an említik („Felthoron”). Az első temploma 1500-ban már állt, ám ez nem azonos a jelenlegi plébániatemplommal. A falut a törökök kétszer is lerombolták, de mindig benépesült és újjáépült.
Rövid leírás:
A templom a falu főterének északi szélén áll, a kastély-kastélypark egységhez szervesen kapcsolódik, abba mind elhelyezkedésében mind stílusában illeszkedik; a torony alatti, nyugati bejárat a kastélyparkból közelíthető meg. 1714-ben barokk stílusban építették. 1730-ban Fischer von Erlach tervei szerint bővítették és átalakították. Keletelt, félköríves záródású szentéllyel bír. Egy hosszanti hajóból és egy széles rövid kereszthajóból áll. Nyugati oldalán található a gúlasisakos torony, a toronyalj bejárata fölött a kettős császári sasos címer utal arra, hogy a település 1648-1724 között császári tulajdonban volt. Az épület kereszttengelyéhez képest aszimmetrikusan nyílik a déli oldal bejárata, amely a templom főbejáratának tekinthető. Szélfogójának oromzatán Szent József és Szent Flórián szobrai állnak, a szoborfülkében Nepomuki Szent János szobra van.
A főoltár Szent Józsefhez kapcsolódik, 19. század bégi neobarokk munka. Mellékoltárai 1870 körül készültek. A szószék a 18. század elejéről való. A freskókat Josef Pandur készítette 1931-ben, témája szintén kapcsolódik a templom védőszentjéhez: Mária eljegyzése.
Adatlapot készítette:
Csillagtancos
Adatfelvétel ideje:
2012-07-25 22:11:15
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.

Közeli objektumok

Harrach-kastély (0.200 km)
Falumúzeum (1.778 km)
Kálvária (5.330 km)