Megújulásunk támogatója:  

Református templom





Ország:
Románia
Szélesség (lat):
N 47° 1,583'
Hosszúság (lon):
E 22° 28,431'
Védettség van?
igen
Védettség száma:
BH-II-m-B-01125
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 3
Magyar történelmi jelentőség: 4
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Magyarkakucs 43. szám
Egyéb adat:
Rövid leírás:
Élesd közelében, a Sebes-Körös bal partján fekvő település a Gutkeled nemzetség ősi birtoka. Már a tatárjárás előtt kialakulhatott, bár az első írásos említése 1435-ből való, Kachuch néven. Határában csak 1482 után telepedtek meg a szomszédos hegyekről leszivárgó románok, s vetették meg a szomszédos falu, Oláhkakucs (Cacuciu Vechi) alapjait. A településnév kapcsolatba hozható a magyar népnyelvi kakucs – hosszú nyelű, görbe kés – főnévvel. Másik feltevés szerint az ótörök qoq – füstöl– származéka rejlik benne. A magyar régies kakucsol – kukucskál – igével való összekapcsolása és határvédelmi leshelyként való magyarázata nem meggyőző.

A kakucsi 13. századi eredetű, román stílusú református templomot először 1893-ban alakították át. Eltávolították a faragott és festett karzatot, valamint a festett deszkamennyezetét is. Az eredetileg 74 cm magas és 21 cm széles ablakokat kiszélesítették. A fa harangtorony helyett téglatornyot építettek,amit 1934-ben ismét átalakítottak. A néphagyomány szerint a révi sziklavárban lakó tündérek építették az istenházát egy éjszaka alatt, azért lett kicsi.

Az egyhajós, szentélye fölött kontyolt, nyugati homlokzata előtti toronnyal ellátott apró templom folyami- és terméskőből épült. Sarkait lizénák díszítik. Toronyalatti bejárata szegmensíves lezárású. A torony földszintjének két oldalán kör alakú, keretelt világítóablak áll. Emeleti részének három oldalán félköríves lezárású, keretelt, zsalugáteres ablak látható, fölötte egy-egy apró, kerek, keretelt világítóablakkal. Hajóját a déli oldalon két, félköríves záródású, záróköves, keretelt ablak világítja meg, a szentélyt pedig mindössze egy. A hajó fagerendás síkmennyezetű, négyszögű tér. Apró szentélye dongaboltozatos, egyenes lezárású. A hajót a szentélytől félköríves diadalív választja el, melynek szentségtartóit nemrég bontották ki. A szószéket a diadalív jobb oldalán a falba erősítették.

Az adatlap Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnökének segítségével készült.
Adatlapot készítette:
schlosser
Adatfelvétel ideje:
2014-12-11 23:00:07
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.