Megújulásunk támogatója:  

Református templom

Ország:
Románia
Szélesség (lat):
N 47° 15,172'
Hosszúság (lon):
E 21° 59,590'
Védettség van?
nem
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 4
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 4
Magyar történelmi jelentőség: 4
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Biharvajda
Egyéb adat:
Rövid leírás:
A 19. század első harmadában átépített, egyszerű kiképzésű mai templom külsőre nem árul el különösebb építészeti értéket. 1999 Karácsonya másnapján az akkor frissen renovált épület kigyulladt, tornya, fedélszéke, teljes belső berendezése leégett, harangjai pedig elolvadtak. Az újabb helyreállítást már régészeti és falkutatásokkal kezdték, melynek nyomán fény derült a templom korábban nem sejtett, igen összetett építéstörténetére.
Az első, még a tatárjárás előtt épült plébániatemplom egy kissé trapéz formájú hajóból és egy félköríves apszisból álló, kisméretű, épület volt. Téglaalapjai teljes egészében a mai templom belsejében fekszenek. A korai templomot a 13. században meglehetősen rendhagyóan bővítették. Nyugat felé egy kívül négyzetes, belül enyhén elliptikus alaprajzú rotondával toldották meg a korábbi templomot. A centrális épület két nyugati sarkában csigalépcsők vezettek a boltozat fölötti padlástérig. A rotonda bejárata a déli falban nyílt. A templom kis románkori apszisát, valamikor a 14-15. század során egy tágasabb gótikus, a nyolcszög öt oldalával záródó, támpilléres szentély váltotta fel, mely egy új diadalívvel csatlakozott a 12. századi hajóhoz. Az épület nem változott a 19. század első negyedéig. A ma álló templom felépítéséhez 1810 körül kezdtek hozzá, de az építkezés évtizedekig húzódott. Az átépítés során lebontották a középkori épület egy jó részét s csak a rotonda külső falsávját foglalták bele az új hajóba, íves falszakaszainak és a sarkok fülkéinek maradványait pedig köpenyezték, így nyomaik is eltűntek. A tornyot a nyugati falba ékelték. 2001 tavaszán készült el az előkerült falak részleges rekonstrukciója viszonylag alacsony visszaépítésekkel érzékeltetve a középkori rotonda térélményét.
Adatlapot készítette:
sebijo
Adatfelvétel ideje:
2011-03-09 12:04:18
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.