Megújulásunk támogatója:  

Református templom



Ország:
Románia
Szélesség (lat):
N 46° 41,119'
Hosszúság (lon):
E 22° 13,219'
Védettség van?
nem
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 2
Magyar történelmi jelentőség: 3
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Belényesújlak, 74. szám
Egyéb adat:
Rövid leírás:
A Fekete-Körös jobb partján fekvő település a Pontos-kő alatt található. Első említése a pápai tizedjegyzékből származik 1332-ből, Vylak néven. A váradi római katolikus egyházmegye történetét megíró Bunyitay Vince szerint középkori egyházából a hajó két oldalfalának nyugati része áll, de szentélye és tornya is újkeletű. A mai templom 1853-ban épült klasszicista stílusban. Az egyhajós, kontyolt nyeregetetős református istenháza nyugati homlokzata előtt áll a torony, melynek széleit lizénák díszítik. A bejárat fölött két ovális ablak található. Csúcsos toronysisakja alatt óraíves párkány áll, alatta számlappal. Jobb oldali portikuszának méretei alapján a hajó nagyobbításának felel meg, és padokkal látták el. Ablakai kereteltek. A hajó sík deszkamennyezetű, két karzata virágokkal és bibliai idézetekkel díszített. Fából készült díszes szószéke a hajó északi oldalán található, magas mellvéddel, hangvetőjén nyitott szárnyú madárral. A templom kertjében világháborús emlékmű áll.

Az adatlap Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnökének segítségével készült.
Adatlapot készítette:
schlosser
Adatfelvétel ideje:
2013-12-10 22:51:43
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.