Megújulásunk támogatója:  

Ortodox templom

Ország:
Románia
Szélesség (lat):
N 47° 41,219'
Hosszúság (lon):
E 22° 28,066'
Védettség van?
igen
Védettség száma:
SM-II-m-B-05285
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 3
Magyar történelmi jelentőség: 2
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Jókai utca (Str. Doina ) 24.
Egyéb adat:
A Szatmár megyei Nagykárolyban ugyanazon telken, egymás mellett állnak a településre a 18. században betelepített ruszin és román görög-katolikusok templomai, mindkettőt Szent Mihály és Gábor arkangyalok tiszteletére felszentelve. Bár korábban ugyanazon fatemplomot használta mindkét közösség, nem sokkal Nagykárolyba való betelepülésük után saját templomot építettek.
Rövid leírás:
A ruszinok barokk temploma már 1737-39 között felépült. Nem sokkal később, 1752-ben épült fel a románok temploma. A keletelt, jelenleg ortodox felekezet által használt épület a ruszinok templomának déli oldalán helyezkedik el.
Téglalap alaprajzú hajója előtt nyugaton előcsarnok áll, efölött található a templom tornya, amelyet ívelt profilú, lanternával bővített, kisméretű ablakokkal tagolt toronysisak zárja le. Szentélye félköríves záródású. A hajó és az apszis találkozásánál északról és délről egy-egy oldalapszis található.
Legjellegzetesebb díszítése a festett üvegablakok sora, és a falakat és belső fiókos dongaboltozatot borító falképek. A diadalív teljes magasságát kitöltő ikonosztáz választja el a hajót a szentélytől. A barokkos jellegű ikonosztázon egymás felett több sorban gazdagon áttört keretben helyezkednek el a három- és négykaréjos kialakítású, bizánci hagyományokat követő ábrázolások.
1834-ben a templomot súlyos károk érték a földrengés idején, amelyet azonban hamar kijavítottak.
Adatlapot készítette:
hil.di
Adatfelvétel ideje:
2013-02-25 20:12:11
Az adatlap forrása:
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.