Megújulásunk támogatója:  

Mindenszentek plébániatemplom

Ország:
Szlovákia
Szélesség (lat):
N 48° 26,954'
Hosszúság (lon):
E 19° 31,885'
Védettség van?
nem tudom
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 3
Magyar történelmi jelentőség: 3
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Divény, Námestie Mieru
Egyéb adat:
Rövid leírás:
A keletelt, háromhajós, a nyolcszög három oldalával záródó szentélyű, két nyugati tornyú barokk templomot a régebbi alapokra 1657-ben kezdték építeni. A várhegytől északra, a völgyben, egy kis kiemelkedésen áll. Hosszúkás, téglaalap alakú vaskos kőfal keríti, melynek sarkait kisméretű tornyok tagolták.

A község plébániatemplomáról az első írásos adatok 1397-ből maradtak fenn. Ez azonban még nem a napjainkban is látható egyház lehetett. A plébánia anyakönyvei 1690-től kezdve maradtak fenn. Írásos források szerint 1860-ban, majd az 1909. esztendőben javították az épületet.
A kőfal zsindelytetővel fedett, egymástól nagyobb távolságban szűk lőréseket alakítottak ki a háborús veszély idején idemenekült lakosság tűzfegyverei számára. Nem ismeretes vele kapcsolatban harci cselekmény, de a 17. század második harmadában bizonyára sokszor oltalmazhatta az idemenekülő lakosságot a török portyázók és garázda rabló zsoldosok ellenében.

Szatmári Tamás/várak.hu leírása nyomán
Adatlapot készítette:
klo
Adatfelvétel ideje:
2012-06-23 12:20:19
 
 

Állapotjelentések

2018.07.24 13:59 szépmíves állapot: 4 - egyéb

A fenti alapvető leíráshoz annyit tennék, hogy 1657-ben Balassa III. Imre építtette újjá reneszánsz stílusban a korábbi, egyhajós, gótikus szentéllyel rendelkező, középkori templomot itt. Ő építtette a közel négyszögű erődítő falat, sarkain körbástyákkal. 1722-ben tűzvész pusztította el a templomot és település házainak többségét. Gróf Zichy I. Károly rekonstruáltatta a templomot, immár barokk stílusban. 1773-ban ismét leégett, és csak 1860-ban rekonstruálták újra. 1909-ben gyökeresen átépítették a templomot, alapjaitól újjáépítve a templomhajót. A templom nyugati homlokzatánál két harangtorony áll, közötte orgonakarzattal. A templomban öt oltárt találunk. A főoltárt Mindenszentek tiszteletére állították fel.
A legutoljára 1993-ban elvégzett nagyobb felújítás óta a templom és a védőfalak itt-ott már alaposan lepusztultak.

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.

Közeli objektumok