Megújulásunk támogatója:  

Evangélikus templom

Ország:
Románia
Szélesség (lat):
N 45° 35,501'
Hosszúság (lon):
E 25° 27,938'
Védettség van?
igen
Védettség száma:
BV-II-a-A-11763
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 3
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 4
Magyar történelmi jelentőség: 4
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Republicii utca 1szám
Egyéb adat:
Rövid leírás:
A település 1331-ben Rosnou néven jelentkezik a forrásokban. Minden bizonnyal a német lovagrend alapította 1225-ben. 1394-ből és 1404-ből templomának védőszentje is ismeretes: Szent Mátyás. A XIII. századi templom eredetileg háromhajós volt, de a sok átalakítás után csak törpe mellékhajói őrizték meg az eredeti boltozatot. Késő gótikus bordáinak gerincei csörlődött gyámkövekre futnak. Az egyik zárókövön Rozsnyó címerét faragták ki: korona fölött három rózsa, alatta pedig egy. Egy másik zárókő dísze kehely.
A mellékhajók záródása egyenes, a főhajó szentélye sokszöggel záródik. Az ajtókereteket, az ablakokat átalakították, a főkapuzatot szintén. Építési idejét a XIII. századra, a későbbi gótikus átalakításokét a XV. századra teszik. Legkésőbbi a sekrestye ajtókerete, amelynek egyszerű reneszánsz keretelése bizonyítja, hogy a prázsmári és szászhermányi ajtókeretek mesterétől származik. A mennyezetfestmény XVI. századi.
A karzat északi falán 1500-ból Jézus szenvedése címmel festmény jeleneteket őriznek, ezeket később, a reformkor idejében mésszel fedték el. A barcarozsnyói templomot falakkal erődítik, ezeket a más meglévő védelmi elemekkel együtt az 1831 és 1833-as évek során lebontották.
A templom az 1587, 1623 és 1718-as tűzvészek során súlyosan megsérült. Felújításokon esett át 1669 és 1694 között, ám eredeti küllemét az 1773-1775-ös munkálatok alapozták meg. Ekkor cserélik ki a tetőzetet, magasítják a főhajó falait, és ablakait is átalakitják. A munkálatokat 1775-ben fejezték be, amikor is a nyugati torony egy emelettel bővül.
1682-ben az oltár számára 80 forintot adományoztak. 1776-ban a régi oltárt egy kőből faragottal cserélik le, ennek predelláján a Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájának a festett másolata található. Az új oltár központi darabja egy feszület, mely fölött a mindent látó szem ábrázoltatott. Jobb és bal oldalán Szent Péter és Pál apostolok szobraik állnak. A főhajó északi oldalán található szószéket 1826 körül stukkókkal díszítik. Az orgonára vonatkozó legkorábbi bejegyzés 1680-ból való, majd ezt a későbbiek során, az 1718-as tűzvész után egy újabbal helyettesítik.
Az 1718-as pusztító tűzvész során a toronyban a harangok megolvadtak, így két év elteltével egy újat öntenek, majd ezt 1926-ban az Apoldról megvásárolt két haranggal helyettesítik. Az 1802-es földrengés után a tornyot megjavítják, majd 1870-ben egy új órát építenek be.

Léstyán Ferenc, Megszentelt kövek, Gyulafehérvár, 2000.
http://www.asociatiarosenauturism.ro
Adatlapot készítette:
schlosser
Adatfelvétel ideje:
2013-02-20 14:51:26
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.