Megújulásunk támogatója:  

Alkantarai Szent Péter ferences templom és rendház

Ország:
Románia
Szélesség (lat):
N 47° 1,801'
Hosszúság (lon):
E 23° 54,471'
Védettség van?
nem tudom
Típus:
Templom és kolostor, rendház
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 4
Magyar történelmi jelentőség: 3
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Str. Bobâlna 8. A város központjából Dés felé vezető út keleti oldalán az utca homlokzatába illeszkedik.
Egyéb adat:
Rövid leírás:
Szamosújvár egyike a két 18. századi tervezett barokk városnak Erdélyben. Emellett az erdélyi örmények központja, ők építették és virágoztatták fel a várost. Az örmények a 17-18. században a tatárok elől menekültek Erdélybe. Először szétszórtan éltek, később pedig megépítették ezt a várost. Szamosújvár első települése egy Kandia nevű falu volt, melynek a görög katolikus egyház volt a birtokosa. E birtokjogról az egyház 1736-ban lemondott, ekkor szerezték meg az örmények: először 90 évre kibérelték, majd meg is vásárolták. A város szabad királyi város lett. A városépítést alapos tervezés előzte meg, így az utcarendszer egymással párhuzamos főutcákból, és ezekre merőleges mellékutcákból áll.

A templomot és a kolostort a ferences szerzetesek 1748-ban kezdik el építeni. 1855-ben tűzvész pusztítja, de két év alatt újjáépítik. A két torony 1878-ban készül el. Az 1990-es évek végéig volt a ferencesek tulajdonában, azóta plébániatemplomként működik.
A templom keletelt, egy hajós, szentélye kosáríves záródású. Nyugati homlokzatán található a két klasszicista torony és az építkezés befejezésének dátumát is tartalmazó felirat, az Üdvözlégy Mária imádság részben átalakított latin szövege: AVE MARIA, GRATIA PLENA, DOMINUS TECUM! SIS LAVDATA, SIC OMNI DIE VIRGO HIC! A főbejárat szintén ezen, az utcai homlokzaton van. Az előtér fölött található az orgonakarzat. A templomhajó és a szentély is csehsüvegboltozatos. A pilaszterek nem ugyanazon magasságban helyezkednek el a szentélyben és a hajóban, és kiképzésük is eltér. Ebből, valamint az északi oldal ablakának a boltozat hevederíve fölé nyúló záradékából is arra lehet következtetni, hogy a hajó korábban magasabb lehetett. A főoltár felett klasszicista fa baldachin található. A hajó barokk fedélszerkezete kitűnő ácsmunka. A szentély alatt egy kripta van. A szentélyhez déli oldalon egy kápolna, északi oldalon a sekrestye csatlakozik. A kolostorépülettel egy folyosó köti össze a templomot, ez a templom északi oldalán található.
A templom tengelyére merőleges a két, emeletes kolostorszárny az utcai fronton és a keleti oldalon. A keleti kolostorszárny kéttraktusos. A földszint plébánia és irodák vannak,az emeleten pedig lakószobák. Ezek és a folyosók is csehsüvegboltozattal fedettek.

Az épület leírása Istvánfi Gyula – Veöreös András: Erdélyi római katolikus templomok. Veszendő templomaink II., Budapest, 2002. alapján készült.
Adatlapot készítette:
Csillagtancos
Adatfelvétel ideje:
2012-02-18 00:26:39
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.