Karcsa

Református templom, Karcsa
Pályázó: Szőnyi István
Kép dátuma: 2016.05.07 16:36
Feltöltés dátuma: 2017.06.30 23:09

Karcsa

 
 

Eddig 3 ember értékelte.

Értékeléshez jelentkezz be!

2017.07.10 10:23 Szőnyi István 

Én is szerettem volna nem csak néhány lépéssel, hanem jóval távolabbról fotózni, de a hátam mögötti kerítést mégsem bonthattam le egy fotó kedvéért. Aki járt már a helyszínen, netán ebből a nézőpontból meg is próbálta megörökíteni a karcsai református templomot, az meggyőződhetett róla, hogy innen még egy 10 mm-es nagylátószögű lencsével sem lehet befogni a templomot, mert a rendelkezésre álló szűkös tér miatt a tárgytávolság jóval kisebb, mint az épület bármelyik kiterjedése, különös tekintettel a magasságára. Magyarán: innen egyszerűen optikai képtelenség megörökíteni a karcsai református templomot úgy, hogy egyik irányban se lógjon ki valamelyek része akár még a legnagyobb látószögű objektív által leképezhető képkivágásból is. Ehhez képest lehet értékelni az én szerény próbálkozásomat - de szabad a pálya, lehet jobbat fotografálni. Eddig az alábbi kép volt az egyetlen, amelyen a fotós ebből a szögből próbálta lefotózni a templomot. http://static.panoramio.com/photos/large/122862476.jpg

2017.07.07 20:37 kloÉrtékelés: 4 

Szép kompozíció. Sajnos a túl közeli nézőpont miatt erőteljes a perspektíva torzulása, ami néhány esetben javára szolgál a képnek, de a középkori építészet esetében itt szerintem inkább elvesz. Talán néhány lépéssel távolabbról fotózva harmonikusabbnak érezném.

2017.07.07 19:09 piusz 

Nálam ez a hónap képe! Erősen konkurált vele a sárospataki várkastély.

2017.07.07 19:08 piuszÉrtékelés: Hónap képe 

2017.07.07 19:04 piuszÉrtékelés: 5 

Szépen megkomponált fotó!

a forduló összes képe
fotópályázat