http://muemlekem.hu/images/magazin/20160525norieredmeny/magazinbanner.jpg

Megpihenő árnyék

Monostori Erőd, Komárom
Pályázó: piusz
Kép dátuma: 2013.11.14 11:42
Feltöltés dátuma: 2013.09.12 19:24

Megpihenő árnyék

 
 

Eddig 5 embernek tetszett.

Értékeléshez jelentkezz be!

2016.04.19 13:39 B.Zsolt 

Nekem tetszik, de szerintem a pályázat témája nem feltétlenül érvényesül.

2013.10.07 16:27 Szőnyi István 

Mint az előttem szólók. Nálam egyébként ez a hónap képe. Szya asszociációja különösen találó: a kép metaforikus jelentése számomra is ebben a képzetkörben mozog. Szerintem is sokkal mélyebb szimbolikus jelentésrétege(i) vannak ennek a képnek, mint aminek első pillantásra látszik. Magam is jártam a helyszínen, és tudom, hogy csak vezetővel és meghatározott útvonalon lehet bejárni az erődöt. Ennek ellenére nehéz megítélni, hogy a fotós éppen jó pillanatban volt jó helyen, vagy volt-e módja kivárni, amíg az ablak "keresztje" - mert az én szememben ez bizony kereszt - éppen a kereszt szárainak találkozásánál törjön meg, illetve, hogy a felső egyharmada már a vörös falra vetődjék. Akárhogyan is történt, a kompozíció sugalló erejét ez a formai "együttállás" nagymértékben növeli. Hosszan lehetne még mesélni a képről, de ezúttal csak a négyzet alakú képformátum kompozíciós problematikájára hívom fel a figyelmet. Azt szokták mondani, hogy ez a legunalmasabb és a legnehezebben izgalmassá tehető képformátum. Nos, ez a kép az egyik legszebb példa arra, hogyan lehet dinamikát és aszimmetriát vinni az alapvetően statikus és unalmasan szimmetrikus négyzetformába. Tanítani kellene, ha nem lenne egyszeri és megismételhetetlen! Gratulálok a hónap képéhez!

2013.10.07 12:23 klo 

Nagyon jó minimalista felvétel a kúszó árnyékról. Tetszik.

2013.10.06 20:57 LaPanteraRosa 

Nagyon jó meglátás!

2013.10.02 13:21 SysWAP 

Ez a kép bizonyítja, hogy a legszürkébb helyen is lehet érdekes fényképet készíteni. Tetszik!

2013.10.01 18:35 Szya 

Huszárik egy kisfilmje jut eszembe: a börtönrács árnyéka vándorol a földön és a két rab galacsinnal sakkozik, míg el nem vonul a "tábla". Szép.

a forduló összes képe
fotópályázat