fotópályázat

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130407fotomegnyit/magazinbanner.jpg

2013. május — Kinn is vagyok, benn is vagyok - furcsa perspektívák, megközelítések, vagy akár szó szerint belső képek, a belső és a külső kapcsolata

eddig 34 pályázat érkezett (a 9 legfrissebb látható), június 7-ig lehet értékelni, kattints rájuk!

kint-Bent-kintKép a képben (Az eltűnt idő nyomában a Krúdy-negyedben)Innen nézvePesti tükörÓvárosi hangulatSzárnyfesztáv(lat)Hajó alulnézetbenSétálóutcaEgy tiszteletbeli lófő székely


tovább az összes képre

Pályázati kiírás 2012:

Folytatódik a műemlékem.hu fotópályázata. A negyedik évad kezdete 2012. január 1. 0 óra, befejezése 2012. december 31. éjfél. Vagyis 12 hónapon át várjuk az ismét tematikus versenyben a képeket.

Hogy fel lehessen készülni a tematikus pályázatra, valamennyi hónap témáját nyilvánosságra hozzuk.

A kiírók és a hivatásos értékelők felhívják a figyelmet arra, hogy minél kreatívabb fotókra számítanak. Így egy-egy téma kapcsán az értékelők által kiválasztott Hónap fotói között előnyt élveznek azok, amelyeknél szerepet kapnak a képzettársítások, a külön gondolati tartalom. Az adott témát használják tehát szabadon a pályázók, bátran gondolják végig az abból kibontható elemeket, az azonban fontos, hogy a műemlékem.hu szellemének megfelelően a fotókon hangsúlyos szerepet kapjon az épített örökség, vagy annak részlete (nem kell azonban, hogy a megörökített téma műemléki státuszú legyen).

tovább a teljes pályázati kiírásra

Pályázati kiírás 2011:

Folytatódik a műemlékem.hu fotópályázata. A harmadik évad kezdete 2011. január 1. 0 óra, befejezése 2011. december 31. éjfél. Vagyis 12 hónapon át várjuk az ismét tematikus versenyben a képeket.

Hogy fel lehessen készülni a tematikus pályázatra, valamennyi hónap témáját nyilvánosságra hozzuk.

tovább a teljes pályázati kiírásra

Pályázati kiírás 2010:

Megújult struktúrával folytatódik a műemlékem.hu fotópályázata. A harmadik évad kezdete 2009. december 1. 0 óra, befejezése 2010. december 31. éjfél. Vagyis 13 hónapon át várjuk az immár tematikus versenybe a képeket.

Hogy fel lehessen készülni a tematikus pályázatra, a kiírók mind a tizenhárom hónap témáját nyilvánosságra hozzuk.

tovább a teljes pályázati kiírásra

2013. április — Ne várd a májust - tavasz, megújulás, újjászületés és az épített örökség

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Kikelet a papsokai temetőben

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2013. március — Kell a cégér! - városi részletek, nem csak cégérek

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Mesterségük címere

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2013. február — Dunna alatt (az épített örökség és a tél - hó- jég- és ködtakaró, s más téli időjárási viszonyok - kapcsolata)

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Téli formák

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2013. január — Szabad a gazda (szabad hónap, ám a fotókon kapjon hangsúlyos szerepet az épített örökség)

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Áhitat...

Séta...tér

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2012. december — Itt vagyok otthon (A saját, vagy a fotósnak kedves épített környezet bemutatása)

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Kishegy.

Díszvilágításban

"Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg."

Városnézőben

Kettős őrség...

A bazilika tövében

Főhajó

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2012. november — Gyertyaláng (Temetők, elmúlás, emlékezés)

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

"...unokáink leborulnak?" (3.)

I.N.R.I.

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2012. október — Paletta (Színek - például az ősz tarkasága)

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Borostyánkő vára.

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2012. szeptember — Át a túloldalra (Hidak, utak, helyváltoztatás)

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Műemlék a jövőből

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2012. augusztus — Ezt láttam (Utazások képei. Természetesen külföld is lehet)

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Templom harangtoronnyal

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2012. július — Mesélő falak (Falfelületek, akár lakókkal is, domborművek, falfirkák)

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Tavasz és Nyár

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2012. június — Barokk burjánzás (A barokk építészete. Lehet ugyanakkor bármilyen burjánzó építészeti formakincs)

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Arany

Ott fenn...

Míves ívek

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2012. május — Szabad a gazda (Szabad hónap)

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Örvények

Duna a Fellegvárból!

Pártosfalva.

Színdinamikai tanulmány

Elcsépelt téma újratöltve (kompozíciós tanulmány)

Útmenti kápolna

Alagút az égbe

Vár - Pozsony

Ívesen

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2012. április — Tavasz van! (Épített emlékek és a tavaszi környezet)

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Keszthely virágkora

Virágvasárnap

Lánchídi Tavasz

Tavaszi séta a vár körül

Virágba borult skanzen

Mánfa.

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2012. március — Vár állott (Várak, erődök, de lehet a pusztulás is)

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Szigliget védelmében

Napnyugtában

"Fény-erőd"

Ágyúgolyók

Szomolány

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2012. február — Modern idők (A modern építészet ábrázolása. Különösen a modern - akár műemléki - környezetbe helyezve)

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

A 407-es lakás

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2012. január — Télidőn (Február 15-ig meghosszabbítva!)

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Deszkatemplom

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2011. december — Szín, ház, s az egész világ (Színes épületek, az épített örökség színes közegben, játék a színekkel)

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Szín és ház...

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2011. november — Megőriz az emlékezet (Emlékművek, síremlékek, sírkertek, szobrok)

A Hónap fotója - a profi kedvenc képe:

Lovas a horizonton

Hack Róbert értékelése
A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Csendélet

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2011. október — Alkonyattól pirkadatig (A különféle napszakok, furcsa időjárási viszonyok)

A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Üvöltő szelek

Ködvarázs

Ballada a máról

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2011. szeptember — Vissza a természetbe! (Az épületek és a természet együttes ábrázolása, viszonya)

A Hónap fotója - a profi kedvenc képe:

Nekem nem csak térkép e táj

Hack Róbert értékelése
A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Ölelés

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2011. augusztus — Szabad a gazda (Szabad hónap, témamegkötés nélkül)

A Hónap fotója - a profi kedvenc képe:

Változó idők.

Plank Ibolya értékelése
A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

A fények utolsó tánca

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2011. július — Be az árnyékba! (Épületbelsők, lépcsőházak, enteriőrök. Egyúttal a forróság ábrázolása is lehet)

A Hónap fotója - a profi kedvenc képe:

Fénybetörés...

Hack Róbert értékelése
A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Fénybetörés...

Kiút a pokolból

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2011. június — Az én kis falum (Népi építészet. A falu, a tanya, vidék megörökítése)

A Hónap fotója - a profi kedvenc képe:

12 küllő

Plank Ibolya értékelése
A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Csicsmány

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2011. május — Boldog békeidők (A 19. század, illetve a 20. század világháború előtti építészete. Hangulati elemként is értelmezhető!)

A Hónap fotója - a profi kedvenc képe:

Lámpárnyék...

Hack Róbert értékelése
A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Föld és ég

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2011. április — Az én keresztem (Keresztek, egyházi emlékek, tágabb értelemben keresztutak, akár mintázatok)

A Hónap fotója - a profi kedvenc képe:

A kegyelet virága

Plank Ibolya értékelése
A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Szétlőtt álmok

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2011. március — Kettős látás (Tükröződések, furcsa perspektívák, érdekes részletek)

A Hónap fotója - a profi kedvenc képe:

Dóm téri délután

Hack Róbert értékelése
A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Havas tető

Tükör

Pentele híd...egy kicsit másképpen...

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2011. február — Fagyos szentek (Az épített örökség és a tél kapcsolata: szobrok, részletek, épületek, utcák, stb. - de legyen hangsúlyos az évszak!)

A Hónap fotója - a profi kedvenc képe:

Ablak alatt

Hack Róbert értékelése
A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Az Ég felé

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2011. január — Almát a körtével (Szabad hónap, témamegkötés nélkül)

A Hónap fotója - a profi kedvenc képe:

Téli magány

Plank Ibolya értékelése
A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Dunaparti reggel

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2010. december — Úton - (Olyan fotók, amelyeken az út, utca fontos szeret kap. Vagyis akár részletek, akár nagytotálok utcákról, az azokat övező épületekről a sikátortól kezdve a sugárútig)

A Hónap fotója - a profi kedvenc képe:

A vásásrban

Hack Róbert értékelése
A felhasználók körében legnépszerűbb kép(ek):

Viharon túl

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2010. november — Az ősz húrja - (Olyan fényképek, amelyeken az ősz hangulati és/vagy kompozíciós szerepet tölt be. Átvitt értelemben is értelmezhető az ősz = elmúlás, vagyis Mindenszentek és Halottak Napja kapcsán temetők megörökítése is lehet. Természetesen jó út az ősz sokszínűségének bemutatása is - persze az épített örökséget megjelenítve)

A profi kedvenc képe:

Levélhullás után

Plank Ibolya értékelése
A Hónap képe a közönségszavazatok szerint:
(112 pályázat érkezett, 33 szavazó 65 voksából 50 ötös szavazattal):

Zenepavilon

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2010. október — Szüret (az öröm képei: megújulások, felújított műemlékek, s mindaz, ami kíséri őket)

A profi kedvenc képe:

Új "épület" a Nagytemplom szomszédságában

Hack Róbert értékelése
A Hónap képe a közönségszavazatok szerint:
(58 pályázat érkezett, 20 szavazó 73 voksából 30 ötös szavazattal):

Az újborra várva

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2010. szeptember — Az én műemlékem (kicsit szabadabb hónap, itt jöhetnek a kedvenc fotók)

A profi kedvenc képe:

Lámpás részlet

Plank Ibolya értékelése
A Hónap képe a közönségszavazatok szerint:
(176 pályázat érkezett, 32 szavazó 61 voksából 61 ötös szavazattal):

Gótika

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2010. augusztus — A gazda (életképek, portrék, az épületről és lakójáról — vagy akár a gazda hiányáról is)

A profi kedvenc képe:

A gazda tekintete

Hack Róbert értékelése
A Hónap képe a közönségszavazatok szerint:
(77 pályázat érkezett, 17 szavazó 153 voksából 61 ötös szavazattal):

Szárazkapu

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2010. július — Bús düledékeiden (vár-, templom- és házromok)

A profi kedvenc képe:

Egy stáció az úton.. Nem vigyázunk rá.

Plank Ibolya értékelése
A Hónap képe a közönségszavazatok szerint:
(159 pályázat érkezett, 30 szavazó 191 voksából 141 ötös szavazattal):

Viharos időkből

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2010. június — Angyal a részletekben (ablakok, ajtók, kilincsek, korlátok)

A profi kedvenc képe:

Kilincs-minimál

Hack Róbert értékelése
A Hónap képe a közönségszavazatok szerint:
(252 pályázat érkezett, 34 szavazó 142 voksából 110 ötös szavazattal):

Angyalfény

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2010. május — Fejünk fölött az ég (olyan felvételek, ahol az időjárás, napszak, a meghatározó elem)

A profi kedvenc képe:

Múzeumi darab

Plank Ibolya értékelése
A Hónap képe a közönségszavazatok szerint:
(212 pályázat érkezett, 44 szavazó 146 voksából 63 ötös szavazattal):

Hajnal

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2010. április — Rügyek (a megújulás képei — akár allegórikus értelemben is)

A profi kedvenc képe:

Még mindig tavasz...

Hack Róbert értékelése
A Hónap képe a közönségszavazatok szerint:
(105 pályázat érkezett, 27 szavazó 183 voksából 121 ötös szavazattal):

Rügy

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2010. március — Itt az idő (órák, napórák, időmérő szerkezetek, az idő érzékeltetése bármilyen értelemben)

A profi kedvenc képe:

Vízállásjelentés

Plank Ibolya értékelése
A Hónap képe a közönségszavazatok szerint:
(154 pályázat érkezett, 53 szavazó 337 voksából 120 ötös szavazattal):

Rohan az idő

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2010. február — Tükröm, tükröm (reflexiók, tükröződések)

A profi kedvenc képe:

Utcaszínház

Hack Róbert értékelése
A Hónap képe a közönségszavazatok szerint:
(168 pályázat érkezett, 55 szavazó 154 voksából 64 ötös szavazattal):

Főtéri reggel

tovább az összes képre
tovább a szavazatokra

 

2010. január — Jég veled! (olyan felvételek, amelyeken a hideg, a fagy, a tél kompozíciós elem)

A profi kedvenc képe:

Római Aréna

Plank Ibolya értékelése
A Hónap képe a közönségszavazatok szerint:
(215 pályázat érkezett, 105 szavazó 1456 voksából 86 szavazattal):

TéLkép

tovább az összes képre

 

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100812godollofoto/magazinbanner.jpg


Fotópályázat archívum 2009
Fotópályázat archívum 2008

Pályázat beküldése

Pályázat beküldéséhez be kell jelentkezned.